A 2013-as árvízi összefogás példátlan sikeres volt, leszámítva a politikusok kampányfelvonulását, ténylegesen összefogtak az emberek. Még az amúgy ideges autósok is kiemelt figyelmet fordítottak a vízműves autókra és a homokzsákokat szállító hivatásos vagy privát segítőknek. Ez így van jól! Végre Magyarországon is van összefogás, bár ha belegondolunk akkor ha nagy baj volt mindig működött a kis és nagyobb közösségek összefogása.

De ki vagy mi volt az árvizek névtelen hőse?

Nagy meglepetés nem éri azokat az olvasókat, akik a blog url címét elolvasták, hát persze, hogy ebben a bejegyzésben is a búvárszivattyúkról lesz szó, hiszen ezek a gépek voltak azok, akik az elárasztott pincékből, mélyen lévő helyiségekből szünet nélkül vezették ki a vizet, sok-sok további jelentős kárt megakadályozva ezzel. Persze olyan területeken ahol a fél ház a vízben volt, ott a búvárszivattyú nem jelentett túl nagy segítséget de számos településen a belvizek a csatornahálózatból felszökő víz ellen igen hatékony eszközöknek bizonyultak a membrános és egyéb szerkezetű régebbi amatőr vagy éppen profi búvárszivattyúk.

Ők is hősei voltak a 2013-as dunai árvíznek, e bejegyzés ezeknek a szüntelenül dolgozó búvárszivattyúknak állít emléket, csak úgy ;)

Megosztom!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google BookmarksSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

© 2013 aszinkron.hu / Aszinkron Kft. All Rights Reserved.
Built with HTML5 and CSS3 Copyright © 2013 created: neoarted  Powered by CMS, HTML5, Joomla